Wind River

 

 

Megtekintés
Indulás: 2017-09-30
 
Belépés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Home

2 Paparazzi sorozat + portréfotó

2017.10.19. 06:56, izziee,

Egyre aktívabb képek szempontjából Lizzie, nagy örömünkre: tegnap három külön sorozat érkezett róla. Ebből kettő darab paparazzi, a tegnapi napról, mikor Soho-ban sétálgatott, illetve a hoteljét közelítette. Sajnos utóbbin végig eltakarta arcát, az elsőből pedig egyenlőre csak két darab kép érkezett. Ugyanaz a ruha volt rajta, mint tegnapelőtt.

Emellett még egy gyönyörű portré-/stúdiófotót is kaptunk, amelyet Eli Schmidt készített a The Tribeca Women's Filmmaker részére. Gyönyörűen mosolyog a képen.

    

Paparazzi fotók tegnapról

2017.10.18. 07:19, izziee.

Nagy örömünkre egyre sűrűbben érkeznek a képek róla: Tegnap New Yorkban a paparazzók tegnap kétszer is lencsevégre kapták, ruhája ugyanaz volt, mint a lenti eseményen, hiszen egyik sorozat arról készült, hogy oda tart. Egy régi ismerősével futhatott össze, akivel leállt pár szó és egy ölelés erejéig. A másodiknál pedig ugyanazt a ruhát viselte, mint egy nappal azelőtt.

    

Címkék: fotók paparazzi

Ma New York utcáin járt

2017.10.16. 20:00, izziee.

A paparazzik végre új fotókat készítettek Elizabeth-ről: ma éppen New York utcáin kapták lencsevégre. Egy bézs színű, hosszú kabátot viselt, alatta fehér pólóval. Fekete táskáját is magával vitte, illetve fekete nadrágot és csizmát vett fel. Sajnos ebből csupán hat darab képet kaptunk, de sajnos mostanában Lizzie-t nem nagyon látni az utcán.

    

Címkék: paparazzi fotók

Sétálgatás Los Angelesben a párjával

2017.10.04. 20:05, izziee.

Párjával, Robert Arnett-tal együtt már régóta nem kapták lencsevégre őt, most éppen pontosan 45 darab kép érkezett október 3-áról, vagyis tegnapról. Először együtt étkeztek, majd a fotók azt mutatják, hogy épp az egyik Los Angeles-i tornaterembe tartanak. Lizzie egyszerűen, de nagyszerűen öltözködött: egy fekete pulóvert, alája egy kék pólót és egy ugyanilyen színű farmernadrágot vett magára, illetve a paparazzók ellen egy napszemüveget is feltett. Cipője egyszerű. Haja le volt engedve, felül pedig egy kevés fel volt neki fogva. A huszonegyedik fotón látszik, hogy fehér kislabdát és ugrókötelet (további sportdolgokat) is vitt magával. Roberten narancssárga baseball sapka, Nike Air kékszínű kapucnis rövidujjú pulóver, szürkés nadrág és egyszerű cipő volt.

    

 


Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!